Ezer bocsánat, hogy csak most hozom a részt, nem tudom, ti hogy vagytok, de engem kikészít a 11-dik. Minden tanárnak egyszerre jut eszébe, hogy dogát irasson, ezért nincs időm írni, vagy mikor lenne, annyira fáradt vagyok, hogy sehogy se állnak össze a mondataim. Egy kissé ez is össze lett csapva, de nem akarlak tovább váratni titeket! Jó olvasást! Köszönöm, hogy benéztetek és olvassátok :)
*Hope szemszöge
-Anya... anya ne sírj! Hallod?- felültem és átöleltem. Azt szerettem benne, hogy számomra nem csak anya volt, hanem legjobb barátnő és soha semmit sem kellett titkolnom előtte, hanem őszintén megbeszéltük a próblémákat. Nem is emlékszem, hogy kiabáltunk volna egymással, talán egyszer-kétszer, de ennyi kell, hisz akkor túl tökéletes lenne. A legnagyobb veszekedésünk az volt, mikor megtudtam, hogy apám nem is apám, vagyis aki addig nevelt, az nem a biológia apám. Nem titkolták, viszonylag hamar megtudtam, de aztán mégis kiborult a bili. Azóta nevelőapám elköltözött és elváltak anyával, mert talált valami fiatalabb és gazdagabb fruskát. Nem értem, mire kell ennél nagyobb gazdagság hiszen mindenünk megvan, minden évbe különböző lélegzetelállító helyeken nyaralunk. Ha tetszik valami megvehetem és gyakran megengedhetem magamnak, hogy a barátaimmal beüljünk valahova. Ezenkivül a hobbimhoz is beszerzek minden kelléket, pedig nem olyan olcsó a fényképészet, főleg ha profi szinten akarja valaki gyakorolni. Persze nem vagyok egy hisztis picsa, aki el van szállva magától és a pénztől, mert szerintem nem boldogít, jó ha van, de nem ez a legfontosabb, ezért támogatunk annyi és annyi alapítványt, mint például éhező gyerekeket, árvákat, bántalmazottakat, különböző betegségben szenvedőket, olyanokat akiknek a házát elvette a bank, stb. Ezen kivül anya számtalan velem egykorú esetében nem fogad el pénzt. Hogy mit értek ezalatt? Hát anya pszichológus lett, az egyik legjobb. Gyerekekkel és tinikkel foglalkozik, de néha bevállal fiatalabb felnőtteket is, akik inkább párkapcsolati tanácsadásra jönnek. Nincs külön irodája, ithon rendezett be erre egy külön szobát, de az is nagyon otthonos és hangulatos, ezért szeretnek sokan hozzájárni, mert nem kelti a tipikus dilidoki hatást. Pffú, de nagyon elmerengtem, anya kicsit eltolt magától és megtörölte a szemét, tudtam, hogy folytatja a mesélést, és amit most fog mondani, azt még nem hallottam.
- Csak megrohamoztak az emlékek. De nincs semmi baj, tudod milyen nevetségesen érzékeny vagyok- nevetett fel erőltetettem, de nem érdekelt, hogy szinte mindenen tudott sírni, én így szerettem. Bár néha idegesített már a folytonos elérzékenyülésével és meghatottságával, épp ezért én mindig erősnek mutatom magam, de a kedvenc macim és a párnám, ha tudnának beszélni, most nagyon tiltakoznának, mert épp olyan vagyok, mint ő. És ő ezt tudja, de csak annyit mond néha néha, hogy ne fojtsam el z érzéseimet, mert nem az a legjobb módszer. Akkor leszek boldog, ha kimutatom azt, amit érzek, de erre én általában képtelen vagyok. Szeretem erősnek hinni magam. - Tudod, a buli után elég közel kerültünk egymáshoz Kristóffal, nem mondom, hogy jártunk, de volt egy két randi és csók is, elmondtuk ,hoy hogyan érzünk egymás iránt, de még időt akartunk adni magunknak. Egyik este mondta, hogy szeretne majd valami fontosat mondani, de inkább holnap a személyesen. Sejtettem, legalábbis reméltem, hogy hivatalosan is meg akarja kérdezni, hogy lennék-e a barátnője, ám ehelyett mikor beléptem másnap az osztályba, az a látvány fogadott, hogy ő és Ella smárolnak. Nagyon kiborultam, de nem mutattam senkinek, egész nap vigyorogtam, mint egy idióta, senki nem vett észre semmit, hisz nem mondtam senkinek, hogy mi van köztünk. Aztán ő csodálkozott, hogy nem szólok hozzá, mikor leesett neki, hogy én is láttam miként nyalták-falták egymást, elkezdett magyarázkodni, de nem érdekelt. Hazamentem és álomba sírtam magam. Újra csalódtam és megint benne, valami furcsa erő szinte ketté szakította a mellkasom, alig kaptam levegőt. Egyedül voltam, Norbi kollégiumban, Eliza meg azt hiszem valamelyik barátnőjénél. Másnap azzal a hírrel fogadtak a lányok, hogy a két drágaság, hivatalosan is egy párként jelentek meg a suliban. Nem bírtam tovább, az előző napi sírás elvette minden erőm, nem tudtam tartani az álarcom. Berontottam a fürdőbe majd lecsúztam a hideg csempére és csak sírtam és sírtam. A lányok utánam jöttek, nem engedték, hogy visszamenjek órára, ezért mind ellógtuk azt a napot és nálunk voltunk. Egy csomó csokival és papírzsepivel feltankolva vonultunk be a szobámba ahol mindent elmondtam a lányoknak, akik először rám voltak mérgesek amiért csak akkor avattam be őket, de hamarosan már Kristófra szórtak szinesebbnél szinesebb szitkokat. Elmosolyodtam azon, hogy mennyire törődnek velem és milyen fontos vagyok nekik, én meg cserébe haudok és titkolózok. De megbocsájtottak és eldöntöttem, hogy ők mindig mindennél fontosabbak lesznek. Persze, mióta megszülettél te vagy a legfontosabb- csipkedte meg az arcom, ahogy az öregek szokták, amit én egy grimasszal jutalmaztam.
-Anya.. nem akarom, hogy megint sírj, tudod itt van a naplód, ha annyira részletezni akarom, akkor elolvasom. De mi a lényeg? Mit akarsz mindezzel mondani?- nem vagyok valami türelmes és bármennyire szeretem, nem akarom szóról szóra végighallgatni tini éveit.
-Ezt nem mondhatom el ey két szóban, de megpróbálom. Mindketten rettentő büszkék voltunk, magunkba fojtottuk minden érzelmünket. A kapcsolatunk olyan volt, mint egy hullámvasút, hol közeledtünk, hol távolodtunk egymástól. Aztán volt egy nagy veszekedésünk. Azt éreztem, hogy nem vagyok fontos neki, mikor úgy érzi akkor kedvére csókolgat, aztán lelép, mintha nem történt volna semmi. Nagyon mérges voltam, és már nem akartam elzárni. Elegem volt, hogy valami, valaki, vagy mi magunk akadályozzuk meg az igazi kaapcsolatunk.
-Ez itt van- mutattam fel a naplót, majd elkezdtem felolvasni, onnan, amikor szerintem már érdekes volt.
"Elé álltam, könnytől csillogó szemekkel, majd egy hatalmas pofont adtam, még az én kezem is erősen csípett. Nem érdekelt, hogy valaki meghallhat, ki kellett adnom magamból, mindazt, ami eddig összegyűlt bennem.
- Te csak játszol velem! Neked nem jelent semmit ez az egész igaz? Ez csak egy kib*szott játek!- kiabáltam teljes hangerőmmel.
-Én nem játszom..- kezdte mondani, de nem akartam meghallgatni.
-Nem te? Akkor ki? Hülye voltam, hogy elmondtam neked mit érzek, mert te csak kihasználtál, csak arra kellettem! Egy percre se gondoltad komolyan, én hülye pedig hittem neked, hittem a szemed csillogásának, az édes csókjaidnak. És még azt mondod, hogy nem te játszol? Akkor ki? Mert valaki mindig megakadályozza, hogy együtt legyünk.
-Nem, én nem játszok veled! Én szeretlek! Ez az élet...
-Az élet? Persze... jobbat nem tudtál kitalálni? Az élet játéka! Legalább ne tagadd le!- mondtam, majd elhagytam a házat és vissza se néztem."
-Igen ez volt az, de aztán...
-Igen, de aztán Kristóf balesetet szenvedett és te nem bírtad ki, hogy ne menj be hozzá, ahol kiderült, hogy nincs nagy gond és már haza is jöttetek. Egyikőtöket sem érdekelte, hogy mi történt előző nap, csak az volt a fontos, hogy ott vagytok egymásnak. Minden megbeszéltetek, majd felmentetek hozzá és történt ami történt. Aminek a következménye én lettem- fejeztem be anyám helyett, a már ismert történetet.
-A legjobb következmény- puszilta meg homlokom- Nem bántam meg, már végzősök voltunk és egyetlen egyszer kimutattuk teljes mértékben az érzelmeinket. Akkor voltunk a legőszintébbek egymással. Még pár hétig együtt voltunk, de aztán mint mindig, valaminek történnie kellett. Jelen esetben egy újabb költözés. Nem gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes, tudtam, hogy utánam jönne és lemondani a zene akadémiáról, ami az álma volt. Nem hagyhattam. Hazudtam. Mindent kitaláltam, hogy szakítson velem és meggyűlöljön, de nem bírtam. Átlátott rajtam. De akkor sem voltam képes elmondani neki. Csak egy levelet hagytam. Aztán elmentem. A csajokkal tartottam a kapcsolatot, de megkértem, hogy tartsák titokban, mert jobb lesz az úgy neki. Aztán kiderült, hogy terhes vagyok, ezért még inkább biztos voltam, hogy ő nem tudhat meg rólam semmit. Nem tudtam mit gondolna egy gyerekről, talán tönkre tetté az életét..
-Anya!! Nem volt jogod helyette dönteni! Honnan tudod, hogy mi lett volna a véleménye? Esélyt sem adtál neki!- fakadtam ki újra, hisz ezt már rég tudtam, de még a mai napig és felhúzom magam rajta.
-Tudom kicsim. Nem kellett volna, hisz akkor talán minden másképp alakult volna. Sajnálom! Ezért kicsim, ezért szeretném, ha te nem lennél ilyen. Mutasd ki, mondd el amit érzel, még ha félsz is. Tudom, hogy félsz, félsz, hogy mecsapnak, hogy átvernek, kihasználnak, megaláznak. De ha nem mondod el, minden nap úgy fogsz lefeküdni, hogy mi lett volna ha,.. És ez a legszörnyűbb dolog a világon. Inkább bánd meg azt amit megtettél, mint amit nem. Nem szabad félned, mert az csak megkeseríti az életedet. Elég ha én féltelek- kuncogott fel kicsit anyum, ami az én arcomra is mosolyt csalt.
-Még a széltől is!- vágtam rá tettett durcázással, majd mindketten elnevettük magunkat. Egy csontropogtató ölelés után elindultunk a konyhába valami finomat öszzedobni, hogy később film közben nyugodtan elmajszoljuk. Egymást dobáltuk liszttel és már a könnyünk csorgott a nevetéstől mikor megszólalt a csengő és nekem eszembe jutott, hogy mit tettem pár nappal ezelőtt, ami mindent meg fog változtatni...
